Mostanában olyan szerencsétlen vagyok

museum-431854_1280Valahogyan nem akarnak a dolgok úgy alakulni, ahogyan én szeretném. Már a hétfői napom szerencsétlenül indult. Reggel, leejtettem a teás kancsót, természetesen, összetört, közben lekéstem, a buszt is, ekkor tudtam már, hogy a mai nap egy ilyen nap lesz. Neked is vannak ilyen napjaid, amikor tudod, hogy eleve minden el van rontva?

A hét tehát így indult, nem mondhatnám, hogy zökkenő mentesen. Már nem is emlékszem, hogy melyik nap volt, de beugrottam, a kis közértbe. Persze, véletlen sem találtam közel parkolót, így cipekednem kellett. Miközben pakoltam a kocsiba, a vásárolt dolgokat valahogyan feltettem, a pénztárcámat, a kocsi tetejére. Gondolom, mondanom sem kell, hogy mi történt velem. Fent is hagytam, és elindultam, örültem, hogy a vásárláson túl estem. Miután a nap folyamán nem is kellett a tárcám, így nem is gondoltam arra, hogy elhagytam volna.

Munka után, hazafelé menet már azon gondolkodtam, hogy mit is fogok főzni, és hogy hála Isten, ennek a napnak is vége van. Ki is találtam, hogy valami finom kínai lesz a mai menü, azt Sanyi, a párom is szereti.

Gondtalan főzicskézésem közepette jutott eszembe, hogy jó lenne, egy üveg bort is inni, a vacsora mellé. Mivel a házunk szomszédságában van egy kisebb bolt, gondoltam, leszaladok, csak találok valami finom fehér bort.

Persze, a hét szerencsétlenségét folytatva, most meg a pénztárcámat nem találtam meg. Eszembe sem jutott, hogy elhagyhattam. Már vagy egy órája kerestem, mire Sanyi is hazaért, és látta, hogy valami nem stimmel. Kérdően nézett rám, hogy mit keresek ennyire, mire elmeséltem neki, hogy éppen le akartam menni a közértbe, egy üveg borért, de a pénztárcám sehol sincsen.

A kanapéra leülve, higgadtan, nyugodtan, persze a körülményekhez képest, próbáltam végiggondolni a napot, hogy hol is jártam aznap, és hogy hol volt még meg?. Gondolatban lepörgetve a napot, meséltem Sanyinak mit is csináltam. Tankoltam, újságot vettem, kis boltban voltam. Még azt is elmeséltem neki, hogy milyen messze sikerült megint csak parkolót találni. Aztán egyszer csak, mint villám csapás beugrott, a pillanat, a mozdulat, hogy feltettem, a tárcámat a kocsi tetejére.

Itt lett vége, a napomnak, és zokogni kezdtem! Kedvesem természetesen vigasztalni próbált, és hogy nem dőlt össze a világ, semmi pótolhatatlan nem volt benne. Persze hiába próbálkozott, hiszen, a személyi igazolványom, a többi iratom, a jogosítványom, bankkártya, pénz…sorolhatnám még, hogy mi minden volt benne.

Javában szipogtam még, mikor csöngettek az ajtón. Gondoltam is magamban, remek, még mi jöhet mára. Idegen férfi hangot hallottam, az előszoba felől, és hogy az én nevemet mondja éppen a páromnak. Gondoltam, csak össze kell magamat szednem, és kimennem, hogy mit is szeretne?

Azt hittem elájulok, mikor megláttam, a tárcámat, a kezében. Természetesen, egyből beljebb invitáltuk, a tárcámat kezében tartó idegent.

Pár perc múlva, mikor észhez tértem, az étkezőasztalnál ülve beszélgettünk hármasban. Gergőnek hívták, a megmentőm. Elmesélte, hogy éppen, egy motoros boltból jött ki, amikor a tárcámat megtalálta a földön. Most ahogy így mesélte, eszembe jutott, hogy ahol parkoltam, onnan pár üzlettel arrébb volt egy ilyesmi bolt.

A tárcát megtalálva, természetesen egyértelmű volt, hogy bele kellett néznie, hogy valami iratot találjon, vagy elérhetőséget. Miután minden papírom, a lakcímkártyám is benne volt, így talált meg.

El sem tudom mondani, hogy milyen hálás voltam neki, hogy visszahozta nekem. Rengeteg gondtól szabadultam meg egy csapásra. Egy akkora kő esett le rólam, hogy nem kell mindent újra csináltatnom, a sok idő, energia, és természetesen pénz, amit megspórolt nekem. nem volt szükség arra, hogy kételkedjek Gergőben, hiszen minden benne volt a tárcámban. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy ilyen rendes ember találta meg, és hozta vissza.