Kreatív kerekek

Talán az egyik legfontosabb emberi tulajdonság a kreativitás. Ez volt az a képessége az embernek már a kezdetektől fogva, ami biztosította, hogy haladjunk. Amikor egy problémával szembesülünk, akkor megpróbáljuk megoldani azt, legfőképp akkor, ha nincs más választásunk. A túlélés egyik legfontosabb törvénye az alkalmazkodásra való képesség. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy milyen megoldást találunk a velünk szembekerülő akadály leküzdésére. Több lehetőségünk is van, viszont a folyamatos és gyors előrehaladáshoz, a legkönnyebb, legkevesebb energiaforrást igénylő megoldást kell megtalálni. Ehhez viszont nem kis kreativitás kell. Ezen képességünk segítségével tudjuk a leghatékonyabban kombinálni a rendelkezésünkre álló anyagi javakat és lehetőségeket. Talán az egyik legfontosabb ilyen találmány a kerék volt az emberiség történelmében. Meg kell hagyni nem kis kreativitást igényelt, hogy valakinek feltűnjön, mennyi haszna van a legömbölyített sarkoknak.

Képzeljük csak el, hogy mi mindent tett lehetővé ez az egyszerű ám még is nagyszerű eszköz. Ráadásul az emberi kreativitás nem merül ki a kerék megalkotásánál, hiszen annak felhasználásának különböző módjaihoz is rengetek képzelőerő szükséges. A korokon átívelve ezt jól láthatja bárki. Viszont az is tény, hogy a legtöbbször a szállítással kapcsolatban került alkalmazásra a találmány. Szinte bármelyik szállítóeszközt nézzük, annak van kereke. Még a repülőben és hajóban is vannak olyan lakatrészek, amelyek működéséhez elkerülhetetlen, hogy kihasználják a kerék különböző tulajdonságait. A folyamatos fejlődéssel az emberek elvárásai is változnak.

Korábban elég volt annyi, hogy lehetőségünk legyen nagyobb rakományt is viszonylag könnyedén szállítani. Erre tökéletes eszköz volt a szekér. Később a hintó megjelenésével már az utazást lett könnyebb, ugyan akkor még itt is az volt a legfontosabb, hogy kényelmesen és gyorsan lehessen haladni. Ahogy azonban egyre jobban nőtt az utazás sebessége, úgy kellett egyre több funkciónak megfelelnie a keréknek. Nézzük csak meg a mai autókat. Ilyen tempó mellett már nem csak az a lényeg, hogy gyorsan tudjon haladni az ember, hanem az is, hogy lehetőleg az irányt is tudja tartani, és ne csússzon le az útról. Ebben van nagy segítségünkre a gumi. Ez az anyag ugyanis tökéletesen megfelel arra, hogy a megfelelő hőmérsékleten biztosítsa a kerekek folyamatos gördülését, ugyan akkor eléggé tapadóssá váljon ahhoz, hogy a haladás mellett is odaragassza járművünket a földhöz. Persze ez a képesség sem végtelen. Egy bizonyos sebesség felett már olyan tehetetlenségi erő hat az autóra, amit képtelen ellensúlyozni a legmegfelelőbb abroncs is. Persze a megfelelő sebesség is relatív, hiszen ez függ a kerekeink állapotától, az aszfalt minőségétől, az időjárási körülményektől, a forgalomtól, és attól is, hogy mennyire kanyargós, vagy épp egyenes az út, amin haladunk, mennyi akadály várható.

Ezek közül az időjárás az egyik legfontosabb, ugyanis erről hajlamosak az emberek megfeledkezni. Szerencsére itt is számíthatunk az emberi kreativitásra. A csapadék csúszóssá teszi az utakat, azonban az abroncsokon található mélyedések segítenek elvezetni a vizet, aminek következtében csökkenthetjük a megúszás esélyét, mértékét. Havas, jeges terepre is vannak külön ezekre a körülményekre kitalált gumik. Kevesen tudják azonban, hogy nem csak ilyen látható tényezők befolyásolják a tapadást. Maga a hőmérséklet is komoly ráhatással bír. Hidegebb időben ugyanis lassabban melegszik fel a gumi, ami szintén csökkenti a tapadást. Ilyenkor megnőnek a féktávok, és a kanyarokban is könnyebben kisodródik az ember. A téli gumik anyaga azonban úgy van kitalálva, hogy hidegebb időben is gyorsan elérjék a megfelelő hőmérsékletet. Ezért is nagyon fontos, hogy mindig az évszaknak és az időjárásnak megfelelő abroncsokkal legyünk felszerelve. Szerencsére a mai világban már rengeteg lehetőségünk van a megfelelő termék beszerzésére, ráadásul szinte mindig találhatunk akciókat is, amik nem csak a kényelmességet, de az olcsóságot is biztosítják. A személyes kedvencem az alábbi oldalon található gumidiszkont.hu/teli-gumi. Itt mindig találok magamnak megfelelőt, ráadásul a különböző kerekekről, gumikról is rengeteg információt találhatunk itt, ami még nagyon jól jöhet. Mindenkinek ajánlom, hogy böngéssze át egyszer, főleg ha ajtótulajdonos az illető, de aki még mindig nem cserélte le a nyári gumikat annak egyenesen kötelező. Az emberi kreativitás tehát óriási előnyökkel jár, ne mulasszuk el kihasználni őket, pláne ha a biztonságunk a tét.