Kreatív fiús móka

Nemrég kiderült, hogy öcsémmel, Istivel nem csak veszekedni tudunk, hanem, ha kell el is szórakoztatjuk egymást. Az utcánkban eddig üzemelő kreatív hobbibolt végleg bezárt, a kedves tulajdonos pedig, aki ismerte a környékbeli gyerekeket, minden családnak küldött egy nagy csomag lufit, legalábbis úgy tudom, a legtöbben azt kaptak. Az a lényeg, hogy a bácsi szétosztotta ingyen a megmaradt árut.

Mi Istivel nem nagyon lelkesedünk a lufikért, így megköszöntük szépen az ajándékot, de nem nagyon foglalkoztunk vele. Aztán jött egy unalmas hétvégi nap, amikor otthon megint egymás agyára mentünk épp, mert nem volt jobb dolgunk. Ekkor jött a nagy ötlet. Istinek eszébe jutott, hogy nemrég tanultak kémián a héliumról, és milyen jó lenne kipróbálni a filmekből és rajzfilmekből ismert lufis jelenetet: valaki beleszív a héliumos lufiba, és utána igazán szórakoztató hangon szólal meg. Törtük a fejünket, hogy mégis honnan lehetne a lufikhoz palackos héliumot szerezni. Gyorsan írtam az egyik barátomnak, Ricsinek, mert gondoltam, ha ez összejön, akkor mindenképpen áthívom egy kicsit mókázni. Ő szólt, hogy az apukája ismer egy honlapot, ahonnan lehet hélium palackot rendelni. Már csak azt nem tudtuk, hogy pontosan mennyi gázra lesz szükségünk. Azért mielőtt magánakcióba kezdtünk volna, gyorsan megkérdeztük a szüleinket, nem gördítenek-e valamilyen akadályt tervünk megvalósítása elé, de szerencsére megengedték a dolgot, sőt, apa, aki maga is szeret a barátaival szórakozni, azt mondta, nyugodtan rendeljük meg a 25 literes kiszerelést, mert neki is annyira megtetszett az ötlet, hogy amit mi nem használunk el, azt ő elviszi majd a legközelebbi partijukra, ahol biztosan nagy sikert arat.

Így hát megrendeltük a héliumot. Szerencsére még aznap délután kihozták a palackot, estére át is hívtam Ricsit. Jól el voltunk látva mindennel, volt vagy 100 darab lufink, ezért mondtam Istinek, hogy ő is hívja meg egy barátját, ha van kedve.

Este aztán megkértük apát, hogy segítsen beindítani a rendszert, mutassa meg, hogyan kell biztonságosan kezelni a hélium palackot. Végül ő is ott maradt velünk, és öten mókáztuk végig az éjszakát. Hajnali négyig nyomtuk, a kedvenc részem az volt, amikor különböző memoritereket kezdtünk el idézni, így például meghallgathattuk ilyen különleges előadásmódban Petőfi Sándortól az Anyám tyúkja pár sorát, de a János vitézből, a Toldiból is szemezgettünk, a végén pedig apa kezdett el idézgetni a kedvenc verséből, Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség című művéből. Ez már tényleg hajnalban volt. Mindenki elfáradt a nevetéstől, de senkinek nem volt kedve lefeküdni, egyre jobban belehergeltük egymást a helyzetbe, így végül anyu vetett véget az éjszakai mulatságnak. Egyszerre csak kirontott a hálószobából, a haja olyan volt, mint egy madárijesztőé, a szeme pedig vérben forgott, és nagyon kevés választotta el attól, hogy megüsse a guta. Mi Istivel hahotázni kezdtünk, amint megláttuk, a barátaink behúzták a nyakukat, apa pedig próbált uralkodni magán és komoly képet vágni a szidalom áradathoz, ami következett. Amikor ez nem sikerült neki, anyu őt vette elő, azon sopánkodott, hogy nem csoda, ha nem hallgatunk rá, mikor apánk is semmibe veszi őt. A közjátéknak az lett a vége, hogy apa vert hadseregként kullogott anyu után aludni (azért a végén még visszanézett az ajtóból és lopva ránk kacsintott, hogy lássuk, valójában nem tört meg), és mi többiek is úgy döntöttünk, hogy jó lesz, ha nyugovóra térünk.

Természetesen ezek után délig aludtunk. Anya dörömböléssel keltett minket, és azzal, hogy kész az ebéd. Szerintem egy kicsit bánta az éjjeli perpatvart, mert a kedvencünket készítette: rántott húst és mákos gubát.

Mire kibattyogtunk a konyhába, apám már lelkesen telefonált: éppen összehívta a baráti kört egy hétvégi kis „kikapcsolódásra”. Mi kaja után játszottunk még egy kicsit Ricsivel a gépen, Isti meg a haverja leléptek a parkba deszkázni.

Délután Ricsiért végül eljött az apja, állítólag azért, mert elromlott az idő, nem akart esőben sétálni. Én azt gyanítom, hogy valójában abban bízott, maradt még néhány lufi, és ő is kipróbálhatja esti szórakozásunkat. Csalódnia kellett, nem volt már lufink. De azért csillogó szemmel érdeklődött arról, hogy telt az esténk, lelkesedése csak akkor hagyott alább, mikor meglátta anyu villámló tekintetét. Ekkor viszont kifejezetten inába szállt a bátorsága, vigyorogva figyeltük Ricsi barátommal, hogyan futamodik meg végleg. Azért apával kikísértük őket a kapuig. Ott apám gyorsan elmesélte neki, hogy következő hétvégére felnőtt hélium-partit szervez, és szívesen látja. Kálmán (Ricsi apja) nagyon megörült a lehetőségnek. Rögtön bevállalta, hogy gondoskodik a lufikról, az ő utcájuk elején még nyitva van a kreatív hobbi, ahonnan az ilyesmiket be szokták szerezni. A trécselésnek végül megint anyu vetett véget, aki a nyitott ablakon keresztül sopánkodott, hogy meg fogunk fázni, mert nincs rajtunk kabát, és azonnal menjünk be. Szerintem azért is nyitotta ki az ablakot, hogy hallgatózzon. Sajnos pont a legrosszabbkor. Így még hallhatta, ahogy Kálmán visszakiált a kocsiból apámnak, hogy a hélium miatt biztosan nem kell aggódni, mert a cég újratöltést is vállal.

Most itt ülök a szobámban, leckét kéne írnom, de nincs hozzá kedvem, és közben hallom, ahogy anyu a konyhában kétségbeesetten telefonálgat a barátnőinek: át tudna-e menni valamelyikükhöz hétvégére aludni, miközben apám széles mosollyal tervezgeti a buli részleteit.